legalisdj.hu

A DJ Szövetség (Magyar DJ és Producer Egyesület) tagjaként, a szerzői jogi törvény előírásainak megfelelően dolgozó DJ-k oldala

Báry

Város: Istenmezeje
Ebben a régióban végzek DJ-tevékenységet: Heves
web/blog: www.facebook.com/pg/djbarygergely
OKJ/OSZK: OSZK 0924
FacebookTwitter
SoundCloudMixcloudYouTube
Báry

Hallgass bele a mixembe!

Afro House Mix 2021
(Afro House)

Ki vagyok

Dj Báry alias Báry Gergely 1983. július 2-án született Eger városában. Tanulmányait a Debreceni Agrártudományi Egyetem hulladékgazdálkodási technológus szakán fejezte be. Egész kicsi kora óta érdeklődött a zene iránt. 2000-ben kezdődött el számára minden, ami a zenével kapcsolatos. Először a helyi discoban kezdett fénypultosként dolgozni, ahol igyekezett megfigyelni a lemezlovasokat munka közben, és próbált minél többet elsajátítani tudásukból. 2002-ben sikeres Dj vizsgát tett az OSZK-nál. Ezután rögtön kezdhetett a Tequila Musíc clubban (Bükkszéken) zenélni. 2004-ben elfoglalta rezidensi helyét a legendás bátorterenyei Chrome Music Clubban, ahol sok dj-vel sikerült jó barátságot kötnie, havonta együtt zenélt Canarddal és lehetősége volt warm upolni például a Muzzaik productions-nek. 2006-tól párhuzamosan ellátta az istenmezejei Club Adrenalin rezidensi szerepét is, majd 2010-ben a Bahnhof Music Club (Székesfehérvár) rezidensi szerepét is, ahol például Dj Newl illetve Soneec előtt is játszott többek között.
2012-ben elkezdte vendégszerepléseit az ország egész területén pl: Rockwell (Miskolc), Living room (Budapest), Club Play (Budapest) etc…
2015-ben harmadik helyen végzett a gyöngyösi Blue Box által megrendezett regionális dj versenyen, második lett a Hopeland Rise Fm dj versenyén illetve második lett az Éter Feszt Dj versenyén.
2016- tól rendszeres fellépő az alábbi helyeken: Apollo Dance Hall (Salgótarján), Pool Dance Hall (Balassagyarmat), Club Miami (Pásztó).
2017-ben megnyerte az Éter Fesztivál Dj versenyét! Nyereményként felléphetett a Volt Fesztiválon és a Balaton Soundon, ahol óriási sikere volt.
Zenei stílusa:
Főként house, minimal, deep és tech house, de mivel legfőbb vágya, hogy eleget tegyen közönségének, maximálisan otthon érzi magát a club és sláger zenékben is.
Zenei pályafutása:
2006-ban kezdett el aktívan zeneírással, remixeléssel foglalkozni. Canard barátja segítette pályafutása kezdetét, akivel számtalan partyban tevékenykedtek közösen. Mára már nagyon sok megjelent munkájával büszkélkedhet, köztük három saját ep-vel, a Fairlads Digital Records, Akka music, Rimoshee recordings és a LAD publishing and records kiadásában.
Hatszor volt a Just music fm vendég Dj-je, rendszeresen forogtak mixei a Discreet fm-ben.
Saját műsora a Báry Beats Radio Show 1 évig volt hallgatható a Beatbird Fm –en. 2015. –től aktív résztvevője hazánk dj versenyeinek, ahol rendszerint dobogós helyezésekkel jutalmazzák szettjét.







Remixet készített a teljesség igénye nélkül például:
Hamvai PG-nek,
Gabriel A Dawn-nak,
B-team-nek
Tom Nyk & John Wolf-nak
Wallas-nak
Otf-nek
Manface-nek
Hlásznyiknak
Sandy Martinez-nek
40 zenéje található a beatporton,és a lista folyamatosan további saját dalokkal bővül, illetve sok-sok remixel egyéb kiadók gondozásában.

Közös zenéket készít:
A Ministry Of Sound területi képviselőjével Ramilessel, és Dj Losányival ill. Rilo productions –el, amiket nagy tetszéssel fogad a közönség bulijaiban.

Helyek, ahol már fellépett illetve rezidens volt:

Horizont Dance Club (Pétervására)
Tequila Dance Club (Bükkszék)
Bahnhof (Székesfehérvár)
First Club (Eger)
Korona Hotel (Eger)
Tüzes víz (Eger)
Club Adrenalin (Istenmezeje)
Globe Music Club (Eger)
Bacardi Dance Club (Pétervására)
Chrome Music Club (Bátonyterenye)
Salvus termálstrand (Bükkszék)
Zappa Caffe (Budapest)
Western (Pétervására)
Boogie Dance Club (Bükkszék)
Pedro (Istenmezeje)
Florida Pub (Mezőkeresztes)
Minimal Inside Club (Váchartyán)
Vox Cafe(Regi Up side down)(Budapest)
Resident Club (Eger)
Muskátli (Dorogháza)
Oryx vendéglő (Váraszó)
Alfa Bar (Eger)
Bányász vendéglő (Istenmezeje)
Szikla söröző (Istenmezeje)
Studio Cafe (ZH) (Eger)
Broadway (Eger)
Sörkert (Eger)
Bíboros (Eger)
Szent István Pub (Eger)
Dokkoló (Budapest)
McDrink (Bátonyterenye)
Rockwell (Miskolc)
Living room (Budapest)
Peaches N Cream (Budapest)
Bistro (Eger)
Club Play (Budapest)
Sunset Beach (Demjén)
Balaton Sound OFF (Zamárdi)
Blue Box (Gyöngyös) (regionális dj verseny 3. hely)
Blue Box (Gyöngyös)
Red Ring (Jászberény)
Club La Plage (Budapest) (Hopeland Rise Dj verseny 2. hely)
Apollo Dance Hall (Salgótarján)
Street Dance Hall (Karancslapujtő)
Fosters (Dunakeszi)
Hpnotiq Bar (Budapest)
Club Miami (Pásztó)
Pool Dance Hall (Balassagyarmat)
Éter Feszt (Eger) (dj verseny 2. hely)
Éter Feszt (Eger) (dj verseny 1. hely)
Club Miami (Pásztó)

Fesztiválok:

Volt Fesztivál (Sopron) Electronic Beats Stage

Balaton Sound (Zamárdi) Rossmann Stage


Diáknapok:

Közgazdasági Szakközép Iskola (Eger)
Szilágyi Erzsébet Gimnázium (Eger)
Pásztorvölgyi Gimnázium (Eger)
Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskola (Eger)
Váczi Mihály Gimnázium (Bátonyterenye)
Pétervásárai Mezőgazdasági Szakközépiskola (Pétervására)
Neumann János Szakközépiskola (Eger)
Európai Üzleti Ismeretek Szakközépiskolája (Eger)
Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma (Eger)

Rádiók, ahol zenéje forgott illetve zenélt:
Rádió 1
Dió rádió
Eger rádió
Real Dj Fm
Discreet Fm / Strays Beat Radio Show
Just Music Fm / Hot Grooves Sunday
Just Music Fm / Fairlads Calling
Just Music Fm / Lip recordings Radio show
Beatbirdfm / Báry Beats Radio Show

Elérhetőségek:
email: djgeryster@gmail.com
tel.: 06-20-515-00-28

Live promo:
https://www.youtube.com/watch?v=8OgHwzjqt_U
https://www.youtube.com/watch?v=OWLbsWMsA7I
https://youtu.be/Ee-6TK9qmJg

Bemutatkozó videó

Miket játszom

MAINSTREAM TÁNCZENEDj báry: Aura vision
Dj báry: Between the deep
Dj báry: Coronitaa
Dj báry: Deep down
Dj báry: Feeling
dj báry: frankie humus
Dj báry: Full stonehoues
Dj báry: Impossible
Dj báry: Lidocain
Dj báry: Lie to me
Dj báry: Loops and sounds
Dj báry: Low darage
dj báry: my flute
Dj báry: New insomnia
Dj báry: Next one
dj báry: prototype
Dj báry: Samaritan
Dj báry: Saxoo
dj báry: speechless
Dj báry: Taken

Hol voltam eddig

Évszám(ok) Klub, rendezvény, stb. neve Település
2017 Volt fesztivál Sopron
2017 Balaton Sound Zamárdi
2016 Club Miami Pásztó
2015 Apollo Dance Hall Salgótarján
2010 Bahnhof Székesfehérvár
2010 Sky Palace Pétervására
2005-2006 Club Adrenalin IStenmezeje
2004-2009 Chrome Music club Bátonyterenye
2002 Tequila Bükkszék

Hivatalosan megjelent saját dalok/remixek

Évszám Előadó Cím Link
2011-11-16 Dj Báry Reconstruction ep
2011-10-06 Dj Báry Stardust ep
2011-08-24 Dj Báry and Dj Losányi Night Mood
2011-07-25 Dj Báry Between the deep