legalisdj.hu

A DJ Szövetség (Magyar DJ és Producer Egyesület) tagjaként, a szerzői jogi törvény előírásainak megfelelően dolgozó DJ-k oldala

Mooger

Város: Budapest
Ebben a régióban végzek DJ-tevékenységet: Budapest
web/blog: www.djmooger.com
OKJ/OSZK: -
Facebook
Mooger

Ki vagyok

Megbízható Dj több éves tapasztalattal


Kamaszkorom óta játszom klubokban és diszkókban, és ahogyan gyarapodtak a felkérések nagyobb volumenű rendezvényekre, úgy váltam magam is egyre sokoldalúbbá. Mára, igen széles skálán mozog a zenei ízlésem és repertoárom, ezáltal akár egy eseményen belül is többféle stílust váltogatok, ha ezt kívánja a közönség. Számomra nagyon fontos, hogy mindenki megtalálja a neki kedves és tetsző zenéket, illetve törekszem arra, hogy mindenki a lehető legjobban érezze magát.


Főállásom szerint dj, hang-, és fénytechnikus vagyok, mellette pedig, amikor időm engedi, a producer dj szakmát gyakorlom, vagyis saját zenéket is írok. Tekintve, hogy ezek a tevékenységek jól kiegészítik egymást, a maximumot hozom ki a zenei ismereteimből és folyamatosan fejlesztem a már meglévő tudásomat. 2014-ben a Sonicschool Producer Dj tanfolyamát, 2017-ben pedig kiváló minősítésű oklevéllel a Mixdown Dj School-t végeztem el. Ezekben az iskolákban a hazai Dj szakma legjobbjaitól tanulhattam, úgy mint: Czabán Gábor (Revolution), Hamvai Péter (Hamvai P.G.), Kása Balázs (Canard), Magonyi László (Magonyi L),Németh Balázs, Uj Viktor (Newik).


Igény szerint, akár egy fesztiválra elegendő hang- és fénytechnikát is mozgósítani tudok, amihez természetesen előre egyeztetés szükséges. Ezen kívül kisebb rendezvényekhez is tudok ajánlani, előre megtervezett csomagokat is.


Dj szövetségi tagsággal, valamint MAHASZ jogdíjjal rendelkezem !

Bemutatkozó videó

Miket játszom

MAINSTREAM TÁNCZENEB Sensual: Age of love
BAHLZAC: Devil get outta my way
BHLZCK: Love yourself
Blackjack, Buyakee, Spigiboy feat Karola: Hajnal
D Session: Éjjel érkezem
Erõs x Spigiboy x Csordás Tibi: Angelina
Erõs x Spigiboy x Sári Évi: Rég várok valakire
ERÕS x SPIGIBOY, KRISZ RUDOLF: Tedd fel a kezed
Julian Kid: Dreams
Kid Fuente: Shy
Modesty, Matthew Barren: My focus
Newik: Lonely People
Newik: My love
Newik, Lost Carves: The days
REGAN LILI: Get Down
Regan Lili: Now you're gone
Rick Sawyer: Freelove
T-BEAT x K.ROB: My Beat
THOMX, Nagy Teodóra: Madárka
TPX: No good

Hol voltam eddig

Évszám(ok) Klub, rendezvény, stb. neve Település
2017- Fröccs Budapest
2017- Extra Bar Budapest
2017 Golf Étterem Debrecen
2017 Kastély Fót
2017 Histora Malomkert Veszprém
2017 Nádas Étterem Gárdony
2017 Maros Étterem Nagymaros
2017 Petnehazy Club Hotel Budapest
2017 Danubius Hotel Flamenco Budapest
2017 Csónakház Budapest
2017 La Contessa Szilvásvárad
2017 Hemingway Budapest
2017 Pollushof Csolnok
2017 Chili Cafe Debrecen
2017 Nádas Pihenőpark Vasad
2017 Új Tündérkert Étterem Budapest
2017 Barabás Villa Budapest
2017 Hotel Nimród Karcag
2017 Rubin Hotel Budapest
2017 Hotel Airport Vecsés
2017 MLTC Budapest
2017 Forster Vadászkastély Bugyi
2017 Festetics Palota Budapest
2017 Bajai Halászcsárda Budapest
2017 Jardinette Budapest
2017 Kiskulacs Vendéglő Székesfehérvár
2017 Broadway Club Budapest
2017 Prónay Kastély Alsópetény
2017 Granada Kecskemét
2016 Bolgár Művelődési Ház Budapest
2016 Hangár Bistro Budapest
2016 Vén Hajó Étterem Budapest
2016 Asztrik Étterem Kalocsa
2015-2017 Primus Hajó Budapest
2015-2017 Európa Hajó Budapest
2015-2017 Rubin Hajó Budapest
2015 Millenium Hajó Budapest
2015 Szabadi Hajó Budapest
2015 Trafó Club Gödöllő
2015 Halászbástya Hajó Budapest
2015 Ister Granum Hajó Budapest
2015 0,75 Bar & Bistro Budapest
2015 Aragvi Grúz Étterem Budapest
2015 Onix Hajó Budapest
2015 Primus Hajó Budapest
2015 Holdfény Étterem Veresegyház
2014 Soho Music Pub Budapest
2014 Club D9 Budapest
2014 Little Circle Fesztivál Kisköre
2013-2014 Club Infinity Budapest
2012-2013 Yoga Music Club Budapest
2012 Blue River Álló Hajó Budapest
2011 Suttogó Debrecen
2011 Kazánház Debrecen
2010-2011 Univerzum Sport-Kulturális-és Szórakoztató Központ (Kikötő Debrecen , Beat Beach, Club Mailibu) Debrecen
2009-2011 Mad City, Kaptár Debrecen
2009-2011 Sikk Music Club Debrecen

Hivatalosan megjelent saját dalok/remixek

Évszám Előadó Cím Link
2015 DJ Dee feat. Martonosi Olivér Lead me to heaven (The Vhox & Mooger radio remix)