legalisdj.hu » Tomex
A Magyar Lemezlovas Egyesület (DJ Szövetség) tagjaként, a szerzői jogi törvény előírásainak megfelelően dolgozó DJ-k oldala
Oszd meg!

Tomex
város: Solt
Bemutatkozás, információk

Petrik Tamás, azaz Dj Tomex vagyok, Solton lakom.1995. június 28-án születtem Szabadszálláson. Jómagam is azon DJ-k közé tartozom, akiknek nem hullott minden egy csapásra az ölükbe. Sokat küzdöttem azért, hogy mind gyakorlatban, mind tudásban egyre jobb szintre jussak. Kezdettől fogva fokozatosan gyűjtögettem egy újabb, jobb cuccra, hang- és fénytechnikára. Kezdetben bulit szerveztem, zenéket gyűjtöttem, munkaközben figyeltem a többi Dj-t. Közben gyarapodott a technikai és zenei tudásom is.

A zene mindig is közel állt hozzám, kb. 5 éves lehettem, amikor az első kazettás magnómat megkaptam, amihez dobozszámra gyűjtögettem a zenéket. 2005-2008-ig jártam zeneiskolába ahol zongora leckéket vettem. Lemezlovas pályafutásom valahol ott kezdődhetett, amikor 10 éves koromban az első suli diszkóban részt vettem, és egész buli alatt a dj-t figyeltem. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy egyszer én is diszkós leszek. Teltek az évek, először számítógépes dj programokon zenéltem, majd próbára tettem magam osztály bulikon, isklabulikon.

Miután elvégeztem a nyolc általánost, megvettem életem első Dj- pultját, amiről 2010-től 2013-ig házibulikban, pince bulikban, és a környékbeli presszókban zenéltem. 2014 januárjában kaptam az első komolyabb club felkérésemet, az óta folyamatosan járom a környék felkapott szórakozóhelyeit.


Fontosabb referenciáim

Évszám(ok) Klub, rendezvény, stb. neve Település
2016 - Tequila Underground Dunaföldvár
2014 - 2016 Pepita Club Bölcske
2014 - Dunafitt Dunaújváros

© 2011-
Warning: date() [function.date]: It is not safe to rely on the system's timezone settings. You are *required* to use the date.timezone setting or the date_default_timezone_set() function. In case you used any of those methods and you are still getting this warning, you most likely misspelled the timezone identifier. We selected 'Europe/Berlin' for 'CET/1.0/no DST' instead in /home/eqrdef/wwwroot/legalisdj.hu/index.php on line 697
2017 Legális DJ | DJ Szövetség | DJ Tudásbázis
powered by lightmedia